Kultúrális intézmények

Színház, kiállítótermek, múzeumok

A színház tradicionálisan a kultúra egyik legfontosabb színtere, melynek a téri megjelenése éppoly sokat változott az idő folyásával, mint maga a színházcsinálás gyakorlata. A különböző színházaknak, bár esetenként eltérő benyomást kívánnak tenni a látogatókra, mégis számos pontban azonos igényeik vannak. Amikor felgördül a függöny, a fókusz a színpadon van, és minden eszköz azt kell szolgálja, hogy az előadás hatása minél nagyobb legyen, és zavartalan legyen a műélvezet. Egy kiállítóteremben is ugyanez a helyzet, a belsőépítészet szerepe, hogy háttérbe vonuljon és a művészetet hagyja úgy érvényesülni, ahogy azt az alkotó megálmodta.

A színházi nézőtér

A színházlátogató komfortja az előadás alatt és a szünetekben is fontos. A láthatóság, a színházi-, nézőtéri székek megfelelő sortávja és a kényelem mind meghatározó szempontok, amikor a belsőépítészeti koncepción dolgozunk. Speciális feladat a színházi akusztika, amiben egyformán szem előtt tartjuk a funkcionális és a belsőépítészeti elvárásokat is. Figyelünk arra is, hogy a bútorok, padló-, és falburkolatok nagy igénybevételnek vannak kitéve, ezért az anyagválasztásnál a tartósság, könnyű tisztíthatóság ugyanolyan fontos szempont mint a design. Gyakran a színház nem csupán a pro forma színházi előadásoknak ad teret, hanem egyéb művészeti megnyilvánulásoknak is, így a közösségi terekben a világítást is erre a sokrétű felhasználásra kell felkészíteni. A színházak esetében nem csak a megfelelő világítás, de a sötétítés is kiemelten fontos.

A kiállítótér

Maga a kiállítótér többnyire adottság, de hogy abból a kiállítás témájának megfelelően a legtöbbet hozzuk ki, már rajtunk múlik. A látogatót fel kell készíteni az új információk befogadására. Az élmény befogadásának dramaturgiája van, akárcsak a színházi előadásnak, melyre építkezve fenntartjuk az érdeklődést.

A közösségi terek

A közösségi terek, dedikált műfajtól függetlenül, rugalmas téralakítást kívánnak. Egy színházi intro, vagy akár egy performance is elkezdődhet már akár a ruhatárban is. A közösségi terekben a nézőt elő kell készíteni az előadás befogadására. Fontos, hogy a közösségi terek szellősek legyenek, kényelmes legyen a ruhatár használata. Elegendő számú mosdó talán soha nem lesz színházakban, de törekedni kell rá.

A színház mint munkahely

A belsőépítészeti feladat nem áll meg a közönségterek megtervezésénél. Legalább annyira odafigyelünk a színészek és a többi színházban dolgozó igényeire az öltözők, a szociális helységek, a mellékhelységek és irodák kialakításánál is.

A múzeum, kiállítótér mint munkahely

Hasonlóan a színházhoz, a kulisszák mögött zajló munka teszi lehetővé az élményt a kiállító térben. Nagyon különböző tevékenységekről van szó, kezdve az általános irodai munkától a restaurátori műhelyekig. Ezeknek sajátos igényeik vannak, melyekre mi is odafigyelünk.

Örkény színház belsőépítészeti átalakítása
Örkény színház belsőépítészeti átalakítása
Örkény színház belsőépítészeti átalakítása
Örkény színház belsőépítészeti átalakítása
Örkény színház belsőépítészeti átalakítása
Centrál Színház
Centrál Színház
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum
Hopp Ferenc Múzeum

További projektjeink

Ismerje meg más munkáinkat is! Válasszon a további projektjeink közül tetszése szerint!

Üzletek

A márkaboltok kialakítása a brand kifejezése az építészet nyelvén.

MÁRKABOLT

Munka

Nagy irodaházak belső terei és kis kreatív műhelyek egyaránt.

IRODÁK

Lakótér

Tervezünk lakásokat, házakat saját használatra és kiadásra.

OTTHONOK

Egészség

Dolgozunk orvosi magánrendelők kialakításán.

RENDELŐK

Horeca

Szálloda lobbyk, kávéházak, éttermek, borászatok.

VENDÉGLÁTÁS

Elérhetőségeink

H-1078 Budapest, István utca 5. 2/1.
mobil: +36 30 274 6973
stúdió: +36 30 894 4724
kriszta.fulop@kompdesign.hu

Nyitvatartás:
Hétfő - Csütörtök: 9.00 - 18.00
Péntek: 9.00 - 16.00
Hétvége: zárva