Az Örkény színház épületét Gerlóczy Gedeon tervezte az 1930-as évek végén, mozi számára, de hamarosan színház kezdett el működni benne (Madách Színház, majd a Madách Kamara). Az épület korábban már több kisebb-nagyobb belső átalakításon esett át. A nézőtér és kapcsolódó közlekedési terek átalakítása volt a feladatunk a nézők komfortjának  növelése érdekében: a hangosan nyikorgó székek cseréje, és a széksorok közötti közlekedés könnyítése. Mivel épületszerkezeti következmények nélkül nem lehetett a székek távolságán változtatni, az átalakítás volumene megnőtt, és lehetőség nyílt nagyobb víziók megvalósítására is.

Helyreállítottuk a nézőtér eredeti alaprajzát

A nézőtér és a közlekedők kapcsolatát tekintve, valamint a láthatósági problémák és az akusztikai élmény javítása érdekében visszatértünk a Gerlóczy féle eredeti alaprajzhoz, ami a teljes alaprajzi rendszer átértelmezését jelentette. Az Örkény felvállaltan drámai, prózai színház. A közegében megnyilvánuló belsőépítészet sem lehet díszítő jelleggel jelen, kizárólag csak ennek az erős színházcsinálási szenvedélynek a támogatójaként. A varázslat úgyis a színpadon történik, “vagyis leginkább a nézők fejében” -ahogy erre Mácsai Pál rávilágított a megbeszéléseink alkalmával. Ennélfogva tehát a tér, amelyben mindez történik, nem lehet több, mint egy semleges közeg, amely minden részletében “csak” funkcionális. Természetesen arra törekedtünk, hogy jól végezzük a dolgunkat, és én hiszek abban, hogy a jól működő dolgok egyben szépek is. A jól kigondolt csomópontnak esztétikai értéke is van, és a jó design elsősorban a gondolat minőségében rejlik.

A belsőépítészet minden részlete a színházi élmény szolgálatában

Az alázat, amivel a feladat teljesítéséhez fogtunk, nem zárja ki a játékosságot sem. A felújítás során nézőtér új színházi székeket kapott. A székek kárpitja pontosan megtervezett, finoman hangolt kompozíció, a bele hímzett széksorszámhoz a cérnákat hosszasan válogattuk, hogy azt, illetve azokat a tónusokat találjuk meg, melyek a három különböző tónusú kárpit színén azonosnak tűnnek. Ehhez pedig különböző színű cérnákra volt szükség! Maga a szék is számos elemében személyre szabható volt, több körben készültek mintadarabok, míg a végleges állapotában megállapodtunk. A bejárati tér egy korábbi fázisban újult meg, az alapvetően letisztult, kortárs felütés és a nézőtéri átalakítás mozgatói azonosak. A megérkezés körülménye a napi rutinban többnyire a “beesés az utolsó pillanatban”. Ezért a fogadó tér elsődleges feladata elszakítani bennünket a napi problémáinktól, hogy aztán a folyosókon végigvezetve, ahogy a fal fehér színe finoman átszíneződik sötétszürkévé, úgy érkezzünk meg mi is, készen az előadás befogadására. A nézőtér sötétszürkében tartott terében a színpadé a főszerep. Minden eszköz azt szolgálja, hogy az előadás olyan erővel tudjon hatni, ahogyan azt az alkotók eltervezték. A minőség közvetítésére az anyagok megjelenésének finomságát hívtuk: a pilléreken és a beközlekedő folyosókon a tapéta finom struktúrája nyers, szépen szőtt vásznat idéz -a közlekedő külső karéján a sötétedő színátmenet saját, egyedi tervezésű. A nézőtéri pilléreken megjelenő ezüst szín összecseng a székkárpitokon finoman megcsillanó hímzéssel (székszám) és a padlóba integrált acél számokkal. A fali panelek és a bejárati ajtók anyagában színezett fekete MDF-ből készültek, melyek 5 glossos fényezéssel nyerték el végső felületüket, így nagyon elegáns héjat képeznek a térben.

Hangterelő felületek javítottak az akusztikán is

Az akusztikai körülményeken sokat javított, hogy a korábbi padlószőnyeg helyett kemény felület (beton) lett a járófelület. A falburkolatokat is mi terveztük, az akusztikus követelményeknek megfelelően a perforációval operálva. Minden egyes panel egyedi. A kicsit kopoltyúszerűen nyíló panelek éleibe rejtett világítás egy olyan extra elem, amit a scenika is használni tud. Az oldalfali panelek hangelnyelő felületek, míg a színpadnyílás mellettiek diffúzorok. Az eltérő funkció teljesen új megjelenést kívánt. Egyik kedvenc részfeladatunk ennek a mintázatnak a megtervezése volt. Az anyaghasználat őszintén felvállalja a természetét: a közlekedők és a nézőtér lépcsőinek is fém homloklapja és fém lábazata van, de a beton minősége és a tapéta finomsága miatt mégsem indusztriális az összhatás, inkább friss, kortárs. A falakon megjelenő infografika is a lehető legegyértelműbb, legtömörebb jelekkel kommunikál. Ugyanazzal a betűtípussal éltünk, mint a székekbe hímzett számoknál. A tér minden részletét igyekeztünk egységében megoldani, hogy a végeredmény egyszerűen “csak” szép lehessen. Az új színház belső jól illeszkedik a Bauhaus stílusjegyekkel rendelkező épülethez és a 21. századi elvárásokhoz.  a színház közönsége kényelmesebben élvezhesse az előadásokat.

01
02
03
04
05
06
07
09
10
11
12
13
08
14
15
16
17
18

  • tervező: KOMP DESIGN STÚDIÓ / Fülöp Krisztina okl. építész tervezőművész, vezető tervező
  • munkatársak: Borka Andrea
  • világítási tanácsadó: Haász Ferenc
  • akusztika: Fürjes Andor
  • építészet: Vincze Krisztián, Art’O Dom
  • kivitelezés: Budai Műemlék Felújító Kft.
  • fotók: Barakonyi Szabolcs

Elérhetőségeink

H-1078 Budapest, István utca 5. 2/1.
mobil: +36 30 274 6973
stúdió: +36 30 894 4724
kriszta.fulop@kompdesign.hu

Nyitvatartás:
Hétfő - Csütörtök: 9.00 - 18.00
Péntek: 9.00 - 16.00
Hétvége: zárva